Daniel Gerhat

Gerhát Dániel
családfakutató & címerrajzoló
Több, mint tíz éve foglalkozom családfakutatással, amelyet szakmámból eredendően egyedi nézőpontból közelítek meg. Fontosnak tartom, hogy ne csak egyes ősöket kutassunk, hanem az ő kiterjedtebb társadalmi környezetüket is. Családfakutatás mellett foglalkozom heraldikával is - történelmi címereket, illetve a heraldika szabályai szerint felvett modern címereket is illusztrálok digitálisan, vektorgrafikusan. Művészi stílusom fő inspirációja a késő 19. századi udvari címerfestők stílusa, amely fő karakterisztikája a címerek élethűbb ábrázolása.
Rövid bemutatkozás
Családfámat először 2013-ban kezdtem el kutatni - ekkor még csak hobbiszinten. 2017-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán végeztem Nemzetközi Tanulmányok diplomát szerezve. Ebben az időszakban már aktívan segítettem más családfakutatókat is - főként külföldieket angol nyelven. Ennek részeként egy népszerű, angol nyelvű magyar családfakutatással foglalkozó honlap társszerkesztője is lettem. Ezen a honlapon különféle segédanyagokat jelentettem meg, amelyek specifikusan az angol célközönségnek készültek - ezeket új, átdolgozott formában a jelenlegi honlapomon is tervezem publikálni.
2017 óta a szakmámból kifolyólag különféle invesztigatív feladatokat látok el. Jelenleg egy pénzintézetnél dolgozom pénzügyi bűncselekmények és bűnszervezetek felderítésével, ahol kifejezett hangsúlyt helyezek a komplex hálózatok elemzésére. Társadalomtudományi hátterem a szakmai tapasztalatommal ötvözve hozzásegít a komplexebb problémák megoldásához is családfakutatás közben, ezáltal olyan minőségű szolgáltatást nyújtva ügyfeleimnek, amelyhez hasonlót kevés másik családfakutató nyújt.
A családfakutatás mellett több, mint egy évtizednyi tapasztalattal rendelkezem grafikai design terén is. Szabadidőmben antik könyvek gyűjtésével foglalkozom, ezt átültetve a design és a családfakutatás világába is. Saját gyűjteményem része több ritka forráskiadvány, amelyeket aktívan használok a kutatás során. Grafikai design terén munkám középpontjában a heraldika és tipográfia áll - mindkét témakör alapjait korabeli forrásokból tanultam, így például MacKellar The American Printerjéből, vagy Alexander Waldow Die Lehre vom Accidenzsatzjából. Ritka, 19. századi betűöntödei mintakönyveim felhasználásával korabeli betűtípusok és nyomdai díszítésminták digitális feldolgozásával is foglalkozom - ezek közül néhányat a Creative Market oldalamon árulok.
Családfakutatás
Fedezd fel családod történetét
egy évtizedes tapasztalattal rendelkező
kutató segítségével.
Heraldika
Vállalom történelmi címerek és új,
felvett címerek vektorgrafikus
illusztrálását is.
Design
Családfakutatás témában vállalok különféle grafikai munkákat, így például családfák ábrázolását, vagy akár címeres viaszpecsétnyomók tervezését is.